Hosszú tél után
Lépkedek a szikrázó napsütésben,
az ágakról záporozó jégszemcsék
talpam alatt ropogva mállanak szét.
Kristálycsillogás, légben úszó szivárvány,
mesés szépségében pompázik a világ,
és megkönnyebbülten felnyújtóznak a fák.
Ballagok csendben s a magányt tűnni látom.
A rövid napok hideg egyhangúságát,
hirtelen, nagy erővel a fény törte át.
Már tervezek, fejem már elkalandozik,
ecset után kapok, tollat ragadok,
és jönnek a sziporkázó gondolatok.
De csitt!
Nyugodjál meg lélek, szívem csendben örülj,
most nem kell rohanni, csak élni a percet,
mely szemnek fényt hoz s a szívnek meleget.
Áldott idő ez, nap melegétől hevülj,
fázó, szürke napokra lelkedet töltsd fel,
dúdolj, s az éltető nap veled énekel.